10 éves Máté
Jujj, hogy vártuk.
És mennyi ideig... Anikónak köszönhetően elmentünk Törökországba, ott döntött
úgy, hogy végre kiválaszt minket. Péter szerint Isztambulban, nekem
meggyőződésem, hogy Göremében. Mindegy az végülis....
2007. szeptember
végén Csíkban forgattam, 30 éves volt a Táncház mozgalom, ott ügyködött a
Magyar adás. Na ott lettem gyanús magamnak. Három tesztet is végigcsináltam,
egyszerűen hihetetlennek tűnt. Péternek még telefonon sem mondtam, de alig vártam,
hogy hazaérjek. Két markomban két teszt, választás elé tettem az újdonsült
apánakvalót. Egyik után a másikat is kérte, aztán (addigi) életem egyik
legszebb pillanatát éltem át. Csak öleltük egymást és sírtunk. Mindenki örült,
szűkebb és tágabb környezetemben egyaránt.
Decemberben már
domborodott, amikor meglátogatott keresztfiam, Lóránd. Kérdezte van-e már neve?
Mondtuk, nincs még. Erre ő: legyen Bendegúz. Majd a tiéd édesfiam – feleltem.
Ki is bukott rögtön belőle, hogy aztán nehogy valami hülye nevet adjatok neki
(egyébként már jelentkezett keresztapának – így van, hogy a keresztfiam komám
is), mint például Máté. Le is csaptunk rá azonnal. Aznaptól már így szólítottuk.
Utána tudtuk meg, hogy nevének jelentése Isten ajándéka.
A
szülész-nőgyógyász sztárdoki volt, de első pillanattól eldöntöttem, hogy bízok
benne. Bár nagyon szerettem volna magyarul szülni, mégis úgy döntöttünk, nem
cocókázok havonta Csíkba... Már idejében tudtuk, hogy császáros szülés lesz,
Máté ugyanis nyugodtan üldögelt a fenekén, nem volt hajlandó befordulni... A
doki csütörtökön megkérdezte, hogy na, vasárnap vagy kedden (akkor volt
szolgálatos) akarjuk Mátét megfogni először? Babinak is köszönhetően elég hamar
eldöntöttük, hogy vasárnap lesz jó. Reggel 9-kor kellett jelentkeznünk a
kórházban. Vizsgálatok, éhség, szomjúság, kint már javában tombolt a nyár.
Körülöttem már három rend nőből lett anya, én még mindig vártam a soromra.
Délután ötkor már fogyogatott a cérnám, belódultam rendesen a dokihoz, hogy
azért mostmár ideje lenne nekem fogni, a munkaidőm már lejárt. Azt
választottam, hogy költsenek fel, amikor világra hozzák. Néztem a mennyezetet,
hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem... Elaludtam, majd fél hatkor ébresztettek
és fejemhez dugták a hajasbubát. Alig láttam, de gyönyörű volt. Beszéltem
hozzá, majd újra álomba zuhantam.
Itt jön a Péter
része, aki édesanyjával üldögélt a folyosón. Amikor megmutatták neki, azt
mondta – olyan szép, mint Alain Delon.
Vasárnap estétől
szerda délig valamilyen álomfélében lézengtem végig a kórházban, volt nehéz és
volt vicces része is, de eltelt.
Az elmúlt tíz évben
is voltak nehéz és vicces periódusok. Egy biztos: más az élet vele, de semmiért
sem adnám.
Köszönöm neki és
Péternek.